Stories and running experiences.
Öt hónap után jöttem rá, miért volt majdnem, hogy feladom az Ironman Emilia-Romagnát. Nem a fáradtság, nem az energiahiány miatt, hanem egy olyan izom miatt, amiről nem is tudtam, hogy létezik. Egy történet, ami véletlenül derült ki, vacsora közben, Gerar után.
Az év első versenye általában izgalommal és lelkesedéssel jön. Idén viszont futtában érkezett, feladatok között, fáradtsággal, meg egy 15 perces szundival, ami eleve elveszett csatának tűnt. A Gerar nem csak egy verseny, hanem csapatgyakorlat: elfogadás és együtt haladás, még akkor is, amikor egyikünk a gyenge láncszem. Egy történet futásról, emberekről, különböző tempókról és arról az értelemről, ami a kilométereken és az eredményeken túl is megmarad.
A Gerar nem az időről szól, hanem az emberekről. Azokról a csapatokról, amelyek együtt maradnak, a közösen kialkudott tempókról, a futás közben elmesélt történetekről és egy „we run as one”-ról, amit tényleg komolyan vesznek. Ha még nem futottál a Geraron, jó eséllyel nem fogod „kitalálni”. De ha egyszer már voltál, pontosan tudod, miért mész vissza.
Szilveszterkor Monopoliba futottam el – nem teljesítményért, hanem hogy aludjak, egyek, céltalanul fussak, és helyrerakjam a fejem. Tengerrel, csenddel, lassú futásokkal és annak egyszerű örömével, hogy jelen vagyok. Néha nem a kilométerekről vagy a tervekről szól. Hanem arról, hogy tudd, mikor kell elmenni. És hová.
🇮🇹🏃♂️ 100 kilométer Pugliában. Egy futás, egy közösség, és egy ember, aki valójában egyetlen másodpercet sem volt teljesen egyedül.Ez az a fajta verseny volt – az, amelyik valahogy tökéletesen össze...
Az első este Bariban pontosan úgy indult, ahogy kell: a teljes csapattal, utcákkal, ahol öröm eltévedni, a tengerrel karnyújtásnyira és sokkal-sokkal túl sok jó kajával. A sietve bekapott ropogós polpótól a tányéron magától omló polipig, a végtelen Aperolig és a kedves emberekkel megosztott történetekig minden tökéletes bemelegítés volt ahhoz, ami ezután jött. A 100 km-es futás még nem volt itt, de a története már elkezdődött – tányérok, nevetések és Dél-Olaszország között.
🌲 Hoka Challenger 8, széna-krémleves és a szél által ismeretlenbe vitt drónTartják, hogy a pénz az ördög szemefénye. Én meg azt mondom, hogy az én csukáim, a Challenger 8-ak, ennek a sportosabb, fitn...
Más szemszögből: Hoka Mafate X – három meglepetésekkel teli futás után Thasszos szigetén – kecskék, kígyók, megmentett drónok, gélek helyett desszertek és komoly terepfutás vízen és szárazonAlig várta...
Hoka Clifton 10 – egy beszámoló 10 felületről, 25.000 kilométerről és egy triatlonrólAmikor Thassoson vagy, nem kérdés, hogy viszed-e a futócipőt – természetesen viszed, és szinte le sem veszed. És ha...
A Hoka Bondi 9-et a lehető legobjektívebb módon teszteltem: 100 km Pugliában, aszfalton, döngölt utakon, könnyű terepen (föld, kavics, fű, nedves talaj), emelkedőn és lejtőn, napsütésben, változó hőmé...
10 év hosszútávfutás, 121 maraton és 15 ultramaraton (100 km) után számos futócipőt kipróbáltam, de még mindig izgatottan bontom ki az új dobozokat. Pontosan ez történt a Hoka Mach X2 esetében is. Ez...
A cipő, amit gondolkodás nélkül magaddal viszel. Nem rekorddöntésekhez vagy ultra versenyekhez tervezték, de elég megbízható ahhoz, hogy szinte bármilyen helyzetben társad lehessen. A római city-break...